Terapia prin cultură. Kultur Terapia

Kultur Terapia. Terapia prin Cultura. Editie bilingva romana-maghiara Kedves olvaso, On egy szerelemrol szolo konyvet tart a kezeben.

Arrol a szerelemrol, amely akkor sulyt le, amikor a legkevesbe szamitasz ra, amely egy olyan szemely eletet rengeti meg, aki szamara parkapcsolatban elni egy teljesseggel idegen dolog, egy olyan no eletet, aki a szerint a ferfiak "szegeny lenyek, akiknek az eszuk valahol nadragjuk ket szara kozott vesztodott el", "Erosz, a szerelem istenenek eltevelyedett beduinjai". A foszereplo, Maria Bart eleteben nincsenek hirtelen fordulatok, de nagy elvarasok se, ahhoz szokott, hogy delig alszik, elegansan oltozkodik, es a lelket gondosan elzarja mindenkitol, egy antiromantikus leny - megszokott eletutjat nem szegelyezik konnyfakaszto esemenyek, rozsaszirmok, kagylok, kavicsok, vagy fenyes csillagok, aki mindenfele onamitas nelkul tekint "a kigyurt, napbarnitott ferfitestre". Maria Bart egy muveszno, aki nem az azonnali dicsoseget keresi, sem a sajto meg a kozonseg elhamarkodott elismereset, hanem idot szan tehetsegenek, amely tolakodo nyomulas nelkul biztosit helyet szamara a muveszvilag kivalasztott teruleten, mint ahogy a fuszalak torekenyen es meltosagteljesen atfurjak magukat az aszfalton: "Megvetem a kitaposott osvenyeket, a recepteket, a kozonseges tomeg mervado szabalyait.

Nem alkalmazkodom a vilaghoz. Van egy sajat vilagom". Egy fotomuvesz, aki kiemelkedo tanulmanyi eredmenyekkel vegezte a foiskolat es a magiszterit, majd doktori cimet szerezett a Londoni Muveszeti Egyetemen.

Maria Bart fekete-feher fenykepeket keszit, fokent az esorol, a jotekony es tisztito hatasu esorol, amely feludit, a feny es arnyek jateka, amely lenyugoz es magaval ragad. Erre a nore, aki eddig nem talalkozott "senkivel, aki kepes lett volna lelkem hurjait, eszrevetlenul, ennyire maskent megpenditeni", ratalalt a szerelem. "Letettem a telefont, a szivem, mint kristalyvizu szokokut, de nem is, inkabb, viragos tisztas.

Megvaltozott onmagam fedeztem fel, akiben egyre kevesebb volt az egykori hervadt lenyembol. Mosolyogtam a szememmel, a testemmel, minden egyes onkentelen gesztusommal, mint egy boldog gyerek, akinek az alma valora valt. Erot vett rajtam egy allapot, kesztetest ereztem, hogy megoleljem a fakat, a lepkeket es az esti szellot.

Vegre ereztem, hogy elek." - Ovidiu Simonca Aveti in fata ochilor, dragi cititori, o carte despre dragoste. Dragostea care te loveste cand te astepti mai putin, dragostea care vine si tresalta peste o persoana neobisnuita cu traiul in doi, o femeie care ii considera pe barbati "sarmane fiinte, cu creierul pierdut undeva printre cracii pantalonilor", "beduini ratacitori ai tinutului zeului Eros". Dragostea care irumpe in cele mai plicticoase si indiferente stari, convertind o lume multumita cu zadarnicia zilelor intr-o implinire neasteptata, ireala, o evadare care ne scoate din realitatea stricta aruncandu-ne in mister.

Eroina principala, Maria Bart, isi traieste viata fara schimbari bruste, fara mari asteptari, obisnuita sa se trezeasca la pranz, sa umble eleganta, sa nu-si daruiasca sufletul nimanui, o antiromantica - fara gesturi lacrimogene, fara petale de trandafir, scoici, pietricele sau stelute stralucitoare presarate pe drumurile obisnuite ale vietii, fara sa se autoamageasca "in fata tipului de mascul bine bronzat, musculos". Maria Bart este o artista, una dintre acele artiste care nu cauta gloria imediata si nici ovatiile grabite si superficiale ale presei si ale publicului, ci este rabdatoare cu talentul sau, care isi poate face loc, fara insistente grobiene, in zona selecta a culturii, asemenea firelor de iarba ce strapung asfaltul, firav si maiestuos: "Dispretuiesc potecile batatorite, retetele, canoanele multimii obisnuite. Nu ma conforomez lumii.

Am o lume a mea". Este artista fotograf, cu rezultate remarcabile la facultate si la master, absolventa cu studii doctorale la University of the Arts London. Maria Bart face fotografii alb-negru, mai ales cele care surprind ploaia, ploaie-binefacatoare, ploaia ce curata, ploaia care limpezeste, paradoxal, un clarobscur tentant sa-l privesti si sa-l asimilezi.

Peste aceasta femeie, care nu intalnise "pe cineva capabil sa-mi schimbe pe nesimtite claviatura obisnuita a starilor interioare'', va veni indragostirea, indragostire care arata asa: "Am inchis telefonul avand inima cat un havuz cu apa cristalina, ba nu, cat o poiana cu flori. Ma descoperisem sub o infatisare noua, care avea tot mai putin din vechiul meu continut ofilit. Zambeam, cu ochii, cu trupul, cu fie-care gest facut ra'ra premeditare, ca un copil care se bucura ca i s-a implinit visul dorit.

Traiam o stare ce ma facea sa imbratisez copacii, fluturii, adierea vantului de seara. Eram... vie!

in sfarsit". - Ovidiu Simonca